Cégtörténet


A T.E.T.T. Mérnökiroda Kft.-t 1996-ban alapították magánszemélyek.
Kezdetben építőipari és gépipari fővállalkozói tevékenységet végzett a cég, valamint kereskedett. Ebből mára a gépipari fővállalkozói tevékenység maradt mint fő profil, valamint kibővült a saját erőforrásokon alapuló gyártással.
A 2008-as év egy fordulópont volt a cég életében, mert megkezdte egy saját gyártóbázis építését Baján. Ez azt is jelentette, hogy megjelentek új emberek a cég égisze alatt. A létszám folyamatosan növekedett.

Saját gyártócsarnok felépítését követően a vezetőség az alvállalkozói szerepben lévő cégek leépítése mellett döntött, ezzel csökkentve a külsős vállalkozóktól való függést. A gépvásárlások következtében új gyártócsarnokra volt szükség, így 2015-ben felépítettük a II. sz. üzemcsarnokot.

2017-ben elindultunk egy új irányban. A kutatás-fejlesztést is felvettük a cég profiljába. Az ügyvezető kitalálta, elindította, a cég megpályázta és megnyerte első kutatás-fejlesztés projektjét. Konzorciumként a kecskeméti Neumann János Egyetemmel karöltve végigvittük az első pályázatot. Azóta még kettő projektet ötlöttünk ki, és nyertünk rá pályázatot is.

Tevékenységeink során is a cég szlogenjét tartjuk szem előtt:

…amit nem ismerünk, felkutatjuk

…amit nem tudunk, megtanuljuk

…ami nem létezik, kitaláljuk.

Ezen szlogen tartalma szerint próbáljuk ügyfeleink igényeit kiszolgálni, bízva a hosszú és tartalmas kapcsolatban.

Alapítás éve: 1996
Tulajdonosok száma: 2 magánszemély
Adószám: 12210127-2-43
Cégjegyzékszám: Cg.01-09-564900
Jegyzett tőke: 3.000.000 Ft
Létszám: bajai telephely: 45-50 fő
Ügyvédi képviselet: dr. Bernschütz Sándor Ügyvédi Iroda

Telephelyünkön jelenleg 4 épület található. Ebből 3 db gyártócsarnok, melyekben fémmegmunkálási tevékenység folyik. A három gyártócsarnokban 45-50 fő alkalmazottal gyártunk alkatrészeket és komplett gépeket. A vállalkozás fő profilja a fémmegmunkálás. A tevékenység egy 1000 m2-es forgácsoló üzemben és egy 850 m2-es lakatos csarnokban és egy 500 m2-es szerelő csarnokban történik.

A három fémmegmunkáló csarnokban elsősorban cementgyárak adagoló-mérő berendezéseinek alkatrészeit, gépeit, fafeldolgozó ipar anyagtovábbító, anyagmozgató eszközeit illetve alkatrészeit, bányaipari szállítóeszközök és alkatrészeit gyártjuk. Ezen kívül egyedi kapukat, térbútorokat, fém tartóállványokat készítünk.

A negyedik épület a kutatás-fejlesztés projektekben dolgozó munkatársak részére iroda és labor. A labor épületben egyedi kutatás-fejlesztések, megoldások, vizsgálatok, ellenőrzési feladatok elvégzése, mérőműszerek tárolása, kalibrálása, a tanulóink méréstechnikai oktatása és nem utolsó sorban munkavállalóink magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzések lebonyolítása történik. A laborban sok egyéb mellett 3D szkennelést és koordinátamérést, röntgen-diffraktométeres feszültség méréseket, rezgésvizsgálatokat, vibrációs feszültségmentesítéseket is képesek vagyunk végezni.

Folyamattanúsításaink:

Megrendelőink elégedettségét szolgálja többek közt a bevezetett integrált minőség- és környezetirányítási rendszerünk (MSZ EN ISO 9001:2015, MSZ EN ISO 14001:2015), rendelkezünk egyéb mellett tanúsítvánnyal hegesztéssel kapcsolatos minőségirányítási követelmények teljesítésről (MSZ EN ISO 3834-2), valamint az MSZ EN 1090 Acél- és alumíniumszerkezetek kivitelezésére vonatkozó követelményeknek való megfelelőségről.

A 3834-2-es tanúsítványunk PED-es kiterjesztésű, mely így cégünk minősítetten nyomástartó edények hegesztését is végezheti. Hegesztő szakembereink egy része minősített hegesztő. A hegesztők szakmai teljesítményét a külsős hegesztőmérnökünk és belső varratvizsgáló munkatársunk ellenőrzi és fejleszti. A robot-hegesztőgépet minősített gépkezelő programozza és felügyeli.